Referenciaként elolvashatja Schneider püspökkel készített interjú első részét az alábbi linken: [link]
Henryk Piec és Anna Wysocka beszélgetnek Athanasius Schneider őméltóságával, Asztana segédpüspökével.
Sok befolyásos egyházi személy a kommunizmus idején formálódott, ma magas pozíciókat töltenek be és valós hatalommal bírnak az Egyházban. Véleménye szerint ezek az emberek jelenthetik-e az „ötödik kommunát”, amely belülről próbálja szétrobbantani az Egyházat?
Úgy gondolom, hogy néhány hierarcha a pozícióját arra használja, hogy belülről ártson az Egyháznak. Amikor látjuk, hogy a Vatikán ismert liberálisokat támogat, akik korábban is kifejezték nézeteiket, világossá válik, hogy a Vatikánban is vannak – erősen megerősített – személyek hasonló beállítottsággal. Úgy vélem, ezek az emberek hit nélküli vagy gyenge hitű személyek, de sajnos hatalommal rendelkeznek. Ez a helyzet emlékeztet a IV. századi ariai eretnekség körüli nagy válságra. Akkor a hűséges püspököket és papokat – mint például Szent Atanáz – marginalizálták, üldözték és kiszorították az egyházakból. Szent Atanáz így szólt az eretnek püspökökhöz: „Nektek vannak épületeitek, nekünk pedig hitünk.” Úgy gondolom, ma hasonló helyzet tanúi vagyunk.
Hírek érkeztek, hogy Őexcellenciája a XIV. Leó pápa látogatására készül.
Ezt az információt nem erősítem meg. Soha nem mondtam, hogy meglátogatom XIV. Leó pápát, és nincs ilyen szándékom – hacsak maga a pápa nem hív. Ha valaha megadatna ez a megtiszteltetés, bizonyosan a Péteri Trón előtt állnék, és a megfelelő tisztelettel kérném Szentatyát, hogy állítsa vissza a Hagyományos Latin Rítusú Szentmisét teljes fényében. Úgy gondolom, sok hívő várna egy ilyen nagylelkű gesztusra a Szentatyától.
Őexcellenciája el tudná magyarázni a híveknek, mit ért „modernizmus” alatt?
A modernizmus több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött. Röviden szólva a hit hiányán és a racionalizmuson alapul. A modernisták tagadják a csodákat, a Krisztus valós jelenlétét az Eucharisztiában, sőt kételkednek az isteni kinyilatkoztatásban. A kereszténységet pusztán történelmi jelenségként kezelik – semmiben sem különbözik a buddhizmustól vagy az iszlám vallástól. X. Pius pápa határozottan elítélte a modernizmust „Pascendi Dominici gregis” enciklikájában, és bevezette az anti-modernista esküt (1910–1967 között kötelező volt minden pap számára), amelyet a papszentelés előtt kellett letenni. Az eskü egyértelműen elutasította a modernista hibákat, de a II. Vatikáni Zsinat után VI. Pál pápa hatályon kívül helyezte az esküt, érvénytelenné nyilvánítva azt. A modernizmus újra terjedni kezdett – különösen a szemináriumokban és teológiai karokon. Az esküt akkor szüntették meg, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Azóta – több mint 60 éve – a modernizmus és a relativizmus beszivárgott az Egyház belsejébe. Ez a mai válság lényege.
Tehát az Egyház válságának oka a modernizmus és a relativizmus?
Igen. Az a meggyőződés, hogy az igazság az idő múlásával változik, sok püspök számára vonzó nézet. Sajnos ez hat a doktrínára, liturgiára és erkölcsre. Olyan mechanizmussal állunk szemben, hogy: „50 évvel ezelőtt a homoszexualitás bűnnek számított, de az idők változtak, a társadalom elfogadja, ezért az Egyháznak is el kell fogadnia”, vagy ugyanígy érvelnek a női papság mellett: „50 évvel ezelőtt tiltott volt, de most támogatni kell a nőket, ezért az Egyház tanítása ebben a kérdésben változhat.” Ez a modernizmus méreganyaga, és ma mélyen gyökerezik az Egyházban. Teljes szívvel hangsúlyozom, hogy bizonyos szempontból a modernizmus még veszélyesebb is lehet, mint a protestantizmus – mert az isteni igazság lényegét támadja. Sajnos – mély fájdalommal bevallva – Ferenc pápa 12 éves pontifikátusa alatt az egyik legnagyobb relativizmus-propagátor volt. Ez komoly próbatétel volt a római Egyház számára. Ma nagy reménnyel tekintünk XIV. Leó pápára.
Mit tehetünk mi, hétköznapi hívek? Hogyan segíthetjük Egyházunkat?
Az első természetesen az ima – konkrét, célzott ima. Például imádkozhatunk: „Uram, világosítsd meg XIV. Leó pápát. Segíts neki felismerni az Egyház előtt álló veszélyeket, adj bátorságot és lelki erőt a határozott cselekvéshez.” Egy ilyen konkrét ima nagy hatalommal bír. Másodszor, áldozatot tehetünk – mindenki a saját élethelyzete szerint. Böjt, még alkalmanként is. Találni időt Istenre, még ha elfoglaltak is vagyunk: „Nincs időm” – ez nem jó kifogás. Meg kell találni az időt. A helyzet túl komoly ahhoz, hogy halogassuk. Végül: maradjunk az igazságban, mélyítsük hitünket, adjuk tovább a gyermekeknek, támogassuk a jó papokat. Minél inkább az igazságban élünk, annál jobban segítjük az Egyházat.
Érvényesek a FSSPX szentségei?
Igen. Maga Ferenc pápa engedélyezte a Szent Piusz X. Testvériség (FSSPX) minden papjának a gyóntatás jogát – a Testvériség az Egyház része. A papokat a Szent Szék felhatalmazta a házasságok előtti asszisztenciára is. Ezért az a kijelentés, hogy a Testvériség szentségei illegálisak, alapvetően hamis. Igaz, hogy jogilag a FSSPX miséit „nem teljesen szabályosnak” lehet tekinteni, mert a Testvériség mint közösség nem kanonikus jóváhagyással rendelkezik a pápa részéről. De ez a legalizmus kérdése, és nem szabad erre koncentrálnunk az Egyházban. Ami igazán számít – az a hit, és ezt a Testvériség teljes mértékben megőrzi.
Ferenc pápa pontifikátusa alatt sok ellentmondásos jelzés érkezett.
Anyám néha el sem akarta hinni, amit az Egyházban hallott – még ha az a Vatikánból is jött. Akkor azt mondta: „Biztosan fordítási hiba lehet, mert ez egyszerűen nem hangzott katolikusan.” Ferenc pápa alatt sok hívő érezte hasonlóképpen. Azt mondtuk: „Nem, ez lehetetlen – talán csak rossz latin fordítás.” Nem akartuk elhinni ezeket a képtelenségeket… Eszembe jut a császár új ruhái című mese. Mindenki azt mondta, milyen gyönyörű ruhát visel a császár, pedig teljesen meztelen volt. És csak egy őszinte kisgyerek merte kimondani, ami nyilvánvaló volt: „A császár meztelen.”! Ha túl akarjuk élni ezt a lelki háborút, az igazságban kell állnunk és hangosan hirdetnünk, mert talán valakit megérintünk, de a legfontosabb – amit minden katolikusnak tudnia kell – az emberi lélek.
Hogyan látja Őexcellenciája a mai lengyel katolicizmust?
Tudom, hogy a lengyel katolicizmus még mindig erős és hatalmas lelki erővel bír – különösen az egyszerű emberek hite révén. A lengyelek nagy kegyelmet kaptak, és hálát kell adnunk Istennek ezért a mély vallásosságért és elkötelezettségért, amely még mindig él a lengyel hívek körében. Még ha a lengyel katolikusok más országokba emigrálnak is, magukkal viszik az erős és autentikus katolikus szellemet. Gyakran példát mutatnak, és ezzel segítik a helyi Egyház megerősítését ott, ahol letelepedtek. Például Angliában egész lengyel plébániák vagy csoportok léteznek, amelyek híresek vallásosságukról. A lengyel katolicizmus egész történelme során híven követte az Egyházat, ellenállt ellenségeinek és kitartott a hitben a nagy próbák idején.
Lengyelországban az egyház is nyit a világ felé.
Ez igaz, nem annyira a hívek körében, hanem a papok, különösen a püspökök és szemináriumok között. Biztosan tudom, hogy egyes szemináriumokban a klerikusoknak megtiltják, hogy térdre ereszkedjenek az Oltáriszentség előtt. Ez nagyon aggasztó jelenség. Ez az egyik oka annak, hogy a Római Miséhez való ragaszkodás nagyon dinamikusan fejlődik Lengyelországban – mert lehetővé teszi a hívek számára, hogy kifejezzék mély tiszteletüket az Oltáriszentségben jelenlévő Úr Jézus iránt, ahogyan azt őseik tették. A Tridenti Mise szépsége, igazsága és mély vallásossága vonzza az embereket – ez valós lelki élmény. A fiatalok, különösen azok, akik komolyan és autentikusan akarnak élni a katolikus hitet, természetesen „vonzódnak” a Tridenti Miséhez, mert gyakran fáradtak a körülöttük látott „mindennapokból” és „általánosságból”, és valami újat, másat akarnak – de nem pusztán az újdonság kedvéért. Mélyen és autentikusan akarnak élni. Sok lengyelt ismerek, szívemben hordozlak titeket, és imádkozom a hazátokért. Isten áldjon meg titeket. In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti. Ámen!
Köszönjük Őexcellenciának az időt, amit ránk szánt.
